Hoppá: egészen szépen mutat a Piros Arany az űrben

Úgy tűnik, a legnagyobb buli az űrállomáson is a konyhában van.

Úgy tűnik, a legnagyobb buli az űrállomáson is a konyhában van.
Már a cukrászokat is megihlette a magyar kutatóűrhajós.
A HUNOR-program Facebook-oldalán azt is elárulták, hogy a patch központi eleme e magyar mitikus állata, a csodaszarvas.
A kutatóűrhajósunk elárulta, miként telnek mindennapjai az Űrállomás fedélzetén, de arról is beszélt, milyen kísérleteket hajt majd végre a következő napokban.
Fiatal űrhajósunk üzeneteinek köszönhetően hosszú idő óta először éreztem magam igazán büszke magyarnak úgy, hogy ebben az érzésben nem volt jelen semmiféle politikai töltet. Krupincza Mariann írása.
„Ezt az ócska propaganda dumát” – Lattmann Tamás ezekkel a szavakkal tudta értékelni Kapu Tibor beszédét.
„Én vallom azt, hogy a kis nemzetek tudnak a legnagyobbat álmodni” – mondta a kutatóűrhajós.
Az űrhajós szerda reggel indult el a Nemzetközi Űrállomásra.
Egy kicsi ország nagy lépése ez.
A felbocsátást követően izgalmas 14 nap következik, amely mind a világ, mind a magyar tudományos életben áttöréseket hozhat.
Történelmi pillanat szemtanúi lehettünk szerda reggel.
A Mandiner online beszélgetésében Lentulai Krisztián kérdezte Cserényi Gyulát a HUNOR-program csúszásáról és az indulás körülményeiről.
Lakhatási problémája már biztosan nem lesz az első magyar űrhajósnak.
A magyar űrhajós és a társai türelmesen viselik el a karantént, a kiképzés során erre is felkészítették őket.
Május közepe óta várja a látogatókat a Millenárison a HUNIVERZUM – Magyarok a világűrben címet viselő interaktív látogatóközpont. Riportunk.
Nyomásproblémát fedeztek fel a Nemzetközi Űrállomáson.
Már csak egy nap választja el az űrutazástól Kapu Tibort.
A második magyar űrhajós reméli, ezzel sikerül teremteni egy szép hagyományt.
Pár nappal tolódik a magyar szempontból történelmi esemény.
Június 8-án Kapu Tibor, a HUNOR Program kutatóűrhajósa a floridai Kennedy Űrközpontból indul útnak egy SpaceX-rakéta fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra.